Szolgáltatásaim
Személyiségfejlesztés során az „igazodva vezetés” magatartást alkalmazom, vagyis mindig a kliens hozott témájához, kimondott tartalmához igazodva vezetem lágyan a fejlesztést, hogy az ügyfelem maga ébredjen rá a saját működésére, problémái gyökerére és a megoldásra, mert a megoldás mindig a kliensben van.
Egyéni Fejlesztés
Egyéni fejlesztés során mindig a kliens személyiségkarakteréhez és a problémájához igazítom a használt módszereket. A cél a problémák okát megtalálni, és az érzelmi hiányokat feltölteni.
Csoportos Fejlesztés - Önismereti Tréningek
A tréningmódszerek jó alapot adnak a csoporttagok személyiségének megmutatkozására, illetve a csoportdinamika kialakulására, ami alapján kirajzolódnak a fejlesztendő területek az egyes személyeknél.
Hellinger-Féle Családállítás
Ma már az epigenetika eredményeinek köszönhetően tudományosan is bizonyított az a tény, hogy őseink megannyi megélését, traumáját is örökölhetjük, ami befolyással van életünkre, akár tudunk róla, akár nem.
Női Kör
A női kör egy olyan nők alkotta közösség, ahol újra kapcsolódhatsz az ősi női minőségeidhez. Ebben az elfogadó, nyitott közösségben kizárólag nőket érintő témákkal foglalkozunk.
Gyermek -és ifjúsági személyiségfejlesztés
Tinédzser kor alatt kifejezetten gyermek fejlesztői módszerekkel érleljük az érzelmi fejlődést (dráma játék, rajz elemzés, rajzKIP, winnicott teszt stb). Pubertárs kor után egyre inkább a felnőtt módszerek kerülnek előtérbe a fejlesztési folyamat során. A gyerekekkel végzett fejlesztői folyamatot a szülőkkel szorosan együttműködve végzem, kizárólag mindkét szülő írásos beleegyezésével.
Egyéni Fejlesztés
Egyéni fejlesztés során mindig a kliens személyiségkarakteréhez és a problémájához igazítom a
használt módszereket.
A közös munka folyamán arra törekszünk a klienssel, hogy a probléma gyökérokát megtaláljuk, és a
mélyben meghúzódó érzelmi hiányokat (deficiteket) feltöltsük. A fejlesztés érzelmi intelligencia
fókuszú: érzelmekre hatunk és érzelmekkel dolgozunk. A fejlesztés hatására nem csak a kliens
problémája oldódik meg, hanem többek között nő az érzelmi intelligenciája, ami az élet minden
területén érezteti hatását (lásd: itt) .
A munka során számos módszer van a segítségemre, amikkel hatékonyan tudom kísérni, vezetni a
kliens személyiségfejlődését.
Néhány használt módszer az egyéni személyiségfejlesztés során:
- Imagináció
- Mindfullness
- Szimbólumterápia
- Rajzelemzés
- Egyéni állítás
- Gestalt módszerek
- Álomelemzés
- Kognitív terápiás módszerek
Csoportos Fejlesztés - Önismereti Tréningek
Imádott csoportfoglalkozásaim egy része tréningmódszerekből áll, még sem teljesen nevezhető tréningnek. Sosem maradunk meg ugyanis a legtöbb tréning nyújtotta felszíni vizsgálódásnál, annál mélyebb rétegekbe ereszkedünk az önismereti munka során. A tréningmódszerek jó alapot adnak a csoporttagok személyiségének megmutatkozására, illetve a csoportdinamika kialakulására, ami alapján kirajzolódnak a fejlesztendő területek az egyes személyeknél. A gyakorlatok, feladatok megélését mindig mélyítem azok utólagos megbeszélésével, az önreflexió segítségével. Az önismereti foglalkozások mindig változó tematikával indulnak, aktuális csoportokról érdeklődni lehet a honlapon, vagy az elérhetőségek egyikén.
Hellinger-Féle Családállítás
Mindannyiunk családjának egyéni karakterisztikája van, amelyet sajátos dinamika jellemez, és ami generációk hosszú láncolatát köti össze. Ma már az epigenetika eredményeinek köszönhetően tudományosan is bizonyított az a tény, hogy őseink megannyi megélését, traumáját is örökölhetjük, ami befolyással van életünkre, akár tudunk róla, akár nem. Problémáinkra, elakadásainkra igazi megoldás akkor születhet, ha megértjük és elfogadjuk helyünket családunk e hosszú láncolatában, tudva, hogy ebben a szövedékben egy láncszem vagyok, és megbékélve sorsommal vállalom a felelősséget az életemért. A családállítás során megmutatkozik a mélyben meghúzódó, sokszor tudattalan, generációkon átívelő családi dinamika, valamint a hálózati kapcsolódás révén kirajzolódik a probléma gyökéroka, ami a folyamat során méltó helyére kerül. A családállítás tanítóm, Weisz Ildikó Szilvia Család-, Rendszer- és szervezetállító és a Személyiségfejlesztő Akadémia aligazgató sajátos módszere, aki maga többek között személyesen Bert Hellingertől is tanult. Szakmai álláspontom, hogy egy állítás nem állítás: fejlesztési folyamatban kísérlek, amely jellegéből adódóan rendszeressége okán következik és épül be a személyiségbeni fejlődés. Egy állítás alatt nem lehet megoldani egy problémát, tartós változást folyamattal lehet elérni, és komoly belső munkát igényel.
Női Kör
A női kör egy olyan nők alkotta közösség, ahol újra kapcsolódhatsz az ősi női minőségeidhez. Ebben az elfogadó, nyitott közösségben kizárólag nőket érintő témákkal foglalkozunk, a női önismereti utat célozzuk a női archetípusokhoz való kapcsolódásunk által. Nők megéléseit, bölcsességeit hallhatod ugyanarról az élethelyzetről, tanácsot kérhetsz elakadásaidban, vagy csak egyszerűen kiöntheted a szíved, ebben a közösségben nyitottságot és figyelmet fogsz kapni. Nem férfiellenes kör! A férfi minőségeinkkel épp úgy foglalkozunk, hiszen az ellenpólusunk is rendkívül nagy szerepet kap a mindennapjainkban. Férfi és női minőség, mint a jin és jang Egység bennünk, ha e két részem egyensúlyban van bennem, akkor élhetek teljes életet. Nagy hangsúlyt fektetünk az összejövetelekkor az önismeret mélyítésére. A női körök nem kerülnek külön meghirdetésre,pontos részletek miatt kérlek vedd fel velem a kapcsolatot.