Rólam

Ismered meg röviden a munkásságomat és a történetemet

Köszöntelek a honlapomon!

Kedves Érdeklődő, köszöntelek az oldalamon! 
Engedd meg, hogy dióhéjban bemutatkozzam, elmeséljem a történetemet, hogy képet kapj arról, milyen szemlélettel végzem a munkámat, és tulajdonképpen miért is lettem segítő, személyiségfejlesztő?
 
Nagyváradi-Kollár Flóra vagyok, Érzelmi intelligencia fejlesztő és Személyiségfejlesztő szakember, Családállító, Önismereti csoport tréner, képződő Serdülő és Gyermek személyiségfejlesztő.
Számomra rögös út vezetett a hivatásomig, megannyi nehézséggel és buktatóval kikövezve. Én az a fajta “jó kislány” voltam mindig, aki kívülről nagyon magabiztos, mindig tudja mit akar, kitűnő tanuló és halad előre az életében, belülről viszont nagyon is szorongtam, amit teljes mértékben elfojtottam magam előtt is. Így történt, hogy teljesen más pályára készültem érettségit követően (mert egyeteme menni kötelező) , ahol a nagy nyomás és a hosszú évek óta felhalmozott, elfojtott negatív érzelmeim egyik pillanatról a másikra maga alá temetett: másod évtől kezdve súlyos pánikzavar majd depresszió formájában jelezte a lelkem, hogy elfáradt, nem a saját utamon haladok, ami egyre csak mélyebbre húzott.
 
 
 
 

A környezetemnek minderről egy szót sem szóltam: nem tudtam hogyan beszélhetnék
erről a pusztító szenvedésről, amit élek minden nap, hiszen otthon nem beszéltünk a
rossz érzésekről, meg úgy általában az érzésekről (ez mára változott, hiszen én is
változtam, ld: lejjebb). Egyedül éreztem magam. Voltak körülöttem emberek, de azt
éreztem, hogy senki nem lát és nem hall: nem létezem. Így egy ketrecbe zártam magam,
ahonnan lassacskán nem volt kiút.

Aztán az élet úgy hozta, hogy megismerkedtem a férjemmel, akivel elkezdtem
beszélgetni. Ő volt az első olyan gyógyító kapcsolódásom, amiben megtapasztalhattam
azt, hogy az őszinte, mély kapcsolódásnak mekkora gyógyító ereje van! Persze
önmagában ez nem húzott ki a tüneteimből, de már elviselhetőbb volt. Igazán az első
gyermekem születésével kezdett nyílni a szemem a családi mintázatomat illetően, és
egy későbbi trauma kapcsán már éreztem, tovább nem menekülhetek az érzelmeim elől,
muszáj velük szembenéznem: fejest ugrottam az önfejlesztésbe, terápiába jártam.

 

 Később, ezzel párhuzamosan lett még egy olyan fontos kapcsolódásom, ahol szintén
megtapasztalhattam a bizalomteljes kapcsolódás gyógyító erejét egy másik szinten.
Mindeközben azt tapasztaltam, hogy a környezetemnek húzóerőt tud adni a
tapasztalásaim és haladásaim megosztása, és a munkám is olyan területre vitt, ahol
ezzel kapcsolatosan kezdtem el tevékenykedni, az előttem álló út tehát kikristályosodni
látszott.

Az első igazi áttörés számomra az anya csoportok indításával kezdődött, a második
kisfiam születése után. (Azóta pedig már a nagycsaládos lét tanításait élvezem <3 )A
csoportokban megtapasztalt mélységek és a vágyam arra, hogy még inkább segíthessek
a résztvevőknek ösztönzött arra, hogy képezzem magam, amit jelenleg is teszek, és
nagyon fontosnak tartok. Kezdetnek elvégeztem a Dr. Kollár Coaching trénerképzését, így szereztem Önismereti Csoport tréneri végzettséget. Azonban ekkor még mindig azt éreztem, hogy sokkal mélyebb tudásra és módszertanra vágyok, amivel mélyrehatóan tudok segítséget nyújtani a hozzám fordulóknak. Kezdetben pszichológia szakra terveztem jelentkezni, azonban megnézve a képzési programot, sehol sem találtam olyan komplex tervet, amiből azt éreztem volna, hogy gyakorlati tudást is szerzek majd. Ezért tovább keresgéltem, míg nem találtam rá az L. Stipkovits Erika által megálmodott és vezetett Személyiségfejlesztő Akadémiára, ahova felvételt nyertem (100%-os vizsgával)
3 évig tanultam pszichológiát neves szakemberektől, és hatékony módszereket az
Érzelmi Intelligencia- és személyiségfejlesztésre. Életem eddigi legjobb döntése ez az intézmény volt. A három év alatt a saját tapasztalaton alapuló tudás elsajátítása fontos része a szakma elsajátításának, ezért az összes módszertant magamon is próbáltam és megbizonyosodtam hatásosságáról. A záróvizsga elméleti és gyakorlati vizsgáját is 100%-os eredménnyel teljesítettem.

Számomra az is nagyon meghatározó, hogy éppen Erikától tanulhattam, akinek a Szeretettel sebezve című könyve indított el lényegében annak idején a mélyebb önismereti úton. Ezt a szerintem alapművet többször is feldolgoztuk a tréningjeimen.

Az Érzelmi Intelligencia fejlesztése a szívem csücske. Misszióm, hogy segítsek az
embereknek a negatív érzelmeik elfogadásában és megélésében. Mert nem csak a
tankönyvből tudom, hogy milyen pusztításokat tud végezni, ha elnyomjuk a rossz
érzéseinket, hanem mert tapasztaltam. Vallom, hogy a rosszat nem kell rózsaszínre
festeni, attól az még ugyanaz marad. De a felszínre hozással, megértéssel el lehet
fogadni, hogy ez is a részünk, nem kell kiirtanunk: így vagyunk teljesek. Ezt
önmagunkban megtenni azonban nem ilyen egyszerű. Ehhez tapasztalataim szerint kell
egy fogadó fél, aki ezt deklarálja. Akinek a jelenlétében gyógyulhatok, önmagam
lehetek, mert tudom, hogy bármit is mondok, elfogadást kapok, nem megvetést vagy
megkérdőjelezést. Mert az érzelmek mindig jogosak!

Éppen ezért mindig törekszem rá, hogy a munkámat teljes elfogadással, empátiával és
őszinteséggel végezzem, legyen akár csoportos foglalkozás, vagy egyéni fejlesztés.
Nem hiszek a véletlenekben. Abban hiszek, hogy minden okkal történik az életünkben,
hálózatban vagyunk egymással, és az Egyén ugyanúgy tud hatni az Egészre, mint
fordítva, az Egész az Egyénre. Ezért másik célom, hogy az egyéni és csoportos
fejlesztésekkel hassunk az “Egészre”: a társadalomra, az emberiségre. Mert a változás
változást indukál, és hiszem, és tapasztalom, hogy a láncszem megváltoztathatja a
láncolatát.

Szerencsésnek mondhatom magam abból a szempontból, hogy Isten kegyelme által több síkon is megtapasztalhattam a gyógyulást. Úgy a pszichológia oldaláról, mint a spirituális oldalról. Ma már azt vallom, hogy e kettőt nem lehet egymástól elválasztani. A pszichológiai módszereket arra használom, hogy a személyiség érését egy olyan szintre segítsük, ahonnan tovább tud emelkedni az érett spiritualitásba. Tapasztalataim szerint viszont ez utóbbi nem tud bekövetkezni anélkül, hogy az ember szembenézzen a mélységeivel, és munkát tegyen abba, hogy begyógyítsa a sebeket. Ebben tudok segíteni, ha készen állsz a változásra.
 

Ha a történetemmel egy kicsit is inspirálni tudlak, már boldog vagyok. Ha pedig úgy
döntesz, hogy megszólítanak a sorok és tudnálak kísérni, vagy tovább lendíteni az utad
jelen szakaszán, akkor szeretettel várom megkeresésed.
Addig is kellemes nézelődést kívánok a honlapon, és jó mélyülést az Önismeretben!

Mit mondtak ròlam mások?

VÉLEMÉNYEK

"